Mérlegkészítésre kérjük a 2017-2018. tanév indulásakor a Szegedi Tudományegyetem mind a 12 karának dékánját és az előző ciklus vezetőjét. Legutóbb a 2014-2015. tanév kezdetén kértünk pillanatfelvételt a dékánoktól. Mostani interjú-sorozatunkban is a szegedi egyetem dékánjai által irányított közösség örömei és gondjai, az adott kar helyzete és céljai kerülnek fókuszba.

 

 

 

Ötletembernek tartja önmagát Tóth Péter egyetemi tanár, aki magyar zeneszerzőként 2011-ben csatlakozott az SZTE Zeneművészeti Kar oktatói köréhez, majd 2013 óta dékánként a szegedi zenei élet és az egyetemen belüli művészeti képzés feltételeinek javításáért ötletel és dolgozik.

 

– A tanév elején és a mindennapi életben mi a következménye annak, hogy költségvetési helyzete alapján az úgynevezett „veszteséges karok” közé tartozik az SZTE ZMK?

– Húrok a hárfán, bőr a dobokon, a hangjegyek elhelyezésre alkalmas ötvonalas táblák a falakon. Csak három példa arra, hogy az milyen alapvető eszközök szükségesek az SZTE Zeneművészeti Kar számára ahhoz, hogy taníthassunk, hogy a felsőfokú művészeti képzés alapvető funkciójának meg tudjunk felelni. Épp most tettem le a telefont, a beszélgetés részletéből is kiderülhetett, hogy ezeknek az alapvető eszközöknek a beszerzése is problémát jelent számunkra minden tanév elején.

 

 

Évszázados adósság a szegedi Zenepalota 

– Ez ugyanúgy változatlan sok-sok éve, mint amilyen változatlanságot sugall az SZTE ZMK dékáni szobájának berendezése, a falon Bartók Bélának az épület felújítását sürgető, 1908-as keltezésű levelei másolatával. Miért volt szívügye Bartók Bélának a szegedi zenei élet, a zenei oktatás helyzete?

– Több levéllel is bombázta egykori elődömet Bartók Béla. De még nem világos számomra, hogy mely bizottság tagjaként és miért érdeklődik ilyen hivatalos módon, de tény: a szegedi kulturális élet nagy problémája, hogy a városnak nincs zenepalotája, holott annak felépültét még Klebelsberg Kuno is megígérte… 

– … És el is készült a Dóm teret a mai Somogyi utca felől a Zenepalotával lezáró Rerich Béla-féle terv, a levéltárban őrzik…

– … Igen, a terv elkészült, de máig abban az egykori lakóházban húzzuk meg magunkat, amelybe az 1879-es szegedi „nagy” árvíz után ideiglenes megoldásként költöztették a a zenei képzést. Tehát valójában a város nagy adóssága is, hogy az SZTE ZMK épülete olyan, amilyen. A szegedi zenei életben nagy-nagy űrt és sok-sok szükségmegoldást jelent, hogy nincs egy ekkora városhoz méltó koncertterem. Mert minden nagyvárosban a zeneművészeti központ egyben kulturális centrum is. Ott kap helyet a zenei képzés és a hangversenyterem, az inspiráló találkozások helyszíne. Szerintem szégyen, hogy Magyarországon ma Szeged az egyetlen nagyváros, ahol nincs önálló hangversenyterem. Közben a kultúrára olyannyira kiéhezett emberek élnek ebben a városnak, akikkel rendszeresen találkozom például budapesti hangversenytermekben.

 – Ez a hiány lepte meg a leginkább önt, amikor 2011-ben Szegedre került, pontosabban az SZTE ZMK oktatójának szerződött?

– A kari épületünk lerobbant állaga mellett az lepett meg leginkább, hogy szinte mindenki úgy vélekedett: „ezen úgysem lehet változtatni”. Ekkor határoztam el, hogy én is beszállok a harcba. Jártam távoli országokban és más városok hangversenytermeiben is. Ilyen összehasonlítás alapján is úgy gondolom, minden városlakónak azonos jogokkal kell rendelkeznie a zene élvezetéhez szükséges olyan alapvető feltételek biztosításában is, mint egy hangversenyterem. A szegedieknek is kijárna egy igazi hangversenyterem, mint ahogy e lehetőséget a debreceniek és a pécsiek, illetve Európa nagyvárosi lakói élvezik.

 – A jelenlegi állapotok kialakulásának a históriáját az SZTE ZMK honlapon elolvashatjuk. Minek tulajdonítja, hogy úgy tűnik, sikeresebb minden elődjénél, hiszen megszületett a döntés: 3 milliárd forintból, kormányzati támogatással újjászületik az SZTE ZMK épülete?

– Két évig oktatattam, majd az SZTE ZMK kinevezett dékánjaként álltam bele ebbe a harcba. Így egyetemi kari vezetőként már jogosítvánnyal is rendelkeztem ahhoz, hogy szót kérjek minden lehetséges fórumon. „Egészpályás letámadással” és „katatón emberként” mindig mindenhol elmondtam, minisztereknek címzett leveleimben leírtam, a látogatóinknak, köztük az SZTE kancellárjának megmutattam, hogy tarthatatlan állapotú az épületünk jelenlegi állapota.

 

Művészeti képzés, nemzetközi tükörben 

– Egy nemzetközi tükörben az SZTE ZMK mely előnyös tulajdonságai föltűnőek?

– Egy rangos egyetem kis létszámú művészeti karának összes előnyei megmutatkoznak itt. Családias a légkör. Mindenki ismer mindenkit, mindenki pályájára egyenként odafigyelünk – a szó legjobb értelmében. Mi nem „diplomagyárként” működünk. Ráadásul imádnivaló hangulatú városban működünk! Én is imádom Szegedet! A feleségem a megmondhatója, milyen sok időt töltök itt. Nem azért, mert muszáj, hanem azért, mert a mediterrán városok rajongója vagyok. Szeretem az itteni életet, benne az éttermeket, a kávézókat, a teraszokat. Imádom, hogy a városon belül gyalog 15 perc alatt szinte bárhova el lehet jutni. A Szeged méretű városokban az a jó, hogy az egy érdeklődésű emberek megtalálják egymást. Erre alapozva fel lehet újítani egy erős szegedi értelmiségi művészeti kört, akikkel rendszeresen lehet találkozni.

 – Mit mond itthon és külföldön az érdeklődő zenei tehetségnek: miért érdemes ide jönni továbbtanulni?

– Külföldön azt szoktam mondani, hogy például Béccsel szemben azért érdemes Szegedre jönni, mert itt át tudjuk adni a Bartók Bélával mérhető közép-európai kultúrát és annak ízeit. Mindezt egy olyan családias, barátságos légkörben, amit máshol nem tapasztalhatnának meg. A magyar növendékek számára a legfontosabb üzenetünk az, hogy Szeged egy barátságos, zeneszerető város, ahol, rengeteg fellépési lehetőséget tudunk a tanítványainknak biztosítani.

 – Hogyan tudja megmutatni az SZTE ZMK a színeit és értékeit a hazai és a nemzetközi felsőoktatási térben?

– Nagyon nehéz helyt állni a versenyben, de nagyon igyekszünk jelen lenni minden fontos fórumon. Évente-kétévente utazunk – egészen Amerikáig vagy Kínáig. Az egyetemi tárgyalások mellett koncerteken mutatjuk meg, hogy mit tudunk.Tapasztalatunk ugyanis, hogy minden szóbeli érvnél erősebb, ha megmutatjuk, mit tudnak a művésztanáraink vagy a legtehetségesebb hallgatóink – például ha Szecsődi Ferenc a Hubay-sorozatából előad egy részletet, a hegedűjátéka az SZTE ZMK névjegye is. Így alakult ki kapcsolatunk a New York állambeli University at Albany intézménnyel. A mi tanítványink is koncerteztek ott, de ottani kolléga is tartott mesterkurzust Szegeden. Vagy például a floridai Lynn University képviseletében legutóbb 2018 márciusában Lisa Leonard zongorajátékának és as Syzygy Fafúvós Kvartettnek tapsolhattunk, míg ott az SZTE ZMK-t négy hallgató képviselte. A kínai kapcsolatokat is erősítjük: 2018 tavaszán a Nanjing Xiaozhuang University – School of Music professzorainak és hallgatóinak tradicionális kínai hangszerbemutatójának adtunk helyet. Mindez életre szóló élményt jelent az érintett hallgatóinknak, de annak a vendégnek is, aki részt vett 2018 júliusában a XIV. Szegedi Nyári Akadémiánkon. 

– Mi az, amit a zeneművészeti képzésben irigyel vagy követendő mintának lát külföldi, például az amerikai tapasztalatai alapján?

– A hihetetlen profizmust, a szervezettséget, és azt, hogy ott mindenre van pénz – hozzánk képest Krőzusok. Ennek az is oka, hogy más, jól felépített a finanszírozási rendszer: a művészet támogatása leírható az adóból. Jártam olyan amerikai egyetemen, ahol a zongorától kezdve a koncertterem ajtajáig tábla jelezte, hogy kiknek az adományának köszönhető, hogy éppen oda került a hangszer vagy megújult az épület egy részlete. Például nálunk is létezik az úgynevezett tao-pénz, vagyis a társasági adókedvezmény, ám e forrásból a sport és az előadóművészek részesülhetnek, a művészeti képzés nem. Ezért tervezem, hogy kezdeményezem első lépésként, hogy ezt a pénzforrást az előadóművészeket képző intézmények támogatásába be lehessen csatlakoztatni. Hiszen mi „termeljük ki” azokat a művészeket, akik képesek megtölteni akár egy népstadiont is. Tehát azt tapasztaltam, hogy Amerikában a művészeti képzésben és életben mindenre megvan az ember, a felelős, és a kitaposott módszer. továbbá egy-egy feladat elvégzését számon kérik, ha kell, kegyetlenül. Ugyanakkor ez az amerikai modell követhető. A folyamatok átláthatóságát én is próbálom bevezetni, bár nem vagyok nagy szervező. Inkább olyan ötletembernek tartom magam, akinek vannak víziói, mit kellene megvalósítani, s ha szerencsés vagyok, ezekhez a feladatokhoz megtalálom az embereket is.

 – Az SZTE ZMK élén szerencsés, hiszen második dékáni ciklusát tölti. Milyen nehézségekkel kell megküzdenie oktatásszervezőként?

– Nagy különbség, hogy Amerika nem „papírhoz” kötött világ, míg nálunk még a fiatalokra is az jellemző, hogy nem tudást, hanem krediteket gyűjtenek. A „papír” itthoni mindenhatóságára és az ezzel kapcsolatos nehézségekre példa, hogy Hadady László, a negyven éve Franciaországban élő, világhírű magyar oboaművész szívesen hazaköltözne Magyarországra, s fölajánlotta: eljönne az SZTE ZMK-ra tanítani. Ám a világhírű művészt nem vehetjük ide oktatónak, mert nincs a művészeti képzés területén megszerezhető „tudományos”, azaz DLA-fokozata, és mert közelíti a nyugdíj korhatárt… Ezzel szemben egy normális világban az lenne a természetes, hogy egy kiváló művész, aki egy életet töltött a színpadon, előadóművészi pályafutása vége felé elmehetne tanítani, hogy átadja tudását. Erre volna ma is szükség, de a bürokratikus akadályok áthidalásán kell agyalni. „Papíralapú”, ezért kontraszelektív a művészeti oktatás. Úgy is mondhatnám: azok „doktorálnak”, akik nem vagy keveset állnak a színpadon, így marad idejük „papírokat” gyűjteni. Sokszor mondom: ma Liszt Ferencet legfeljebb óraadóként lehetne alkalmazni a nevét viselő zeneakadémián is, mert nem rendelkezne a foglalkoztatásához szükséges papírokkal. Tehát számunkra fontos lenne, hogy a művészeti felsőoktatásban dolgozókra ne legyen érvényes a publikációk számával mérendő előmenetel, a foglalkoztatásnak ne legyen feltétele a DLA-fokozat, és az itteni művésztanári rang egyenrangú legyen egy másik kar vezető kutatói státuszával. Amíg „mínuszos” az SZTE ZMK költségvetése, nem adhatunk méltó fizetést az oktatásra vállalkozó művészeknek, és míg a szabályok mást mondanak, támogatóként sem állhatnak mellettünk.

 

– Hogyan segíti, illetve segítheti a kari és a művészeti munkát, aki anyagi és egyéb lehetőségei miatt akarná?

– Létezik az SZTE ZMK kötelékében a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriuma Alapítvány. Kezdeményezése nyomán szerveztük meg a „Fogadja örökbe!” székfoglaló koncerteket a Fricsay Ferencről elnevezett koncerttermünkben, amerikai mintára. Ugyanakkor támogat minket például a Szegedi Nemzeti Színházis, hiszen ingyen kapjuk meg a Nagyszínházat az évente megrendezett, 2018-ban VIII. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny vagy a 2017-ben X. Nemzetközi Simándy József Énekverseny föllépői, gálája számára. E két rangos, a mi anyagi lehetőségeinkhez képest rendkívüli jelentőségű rendezvény éltre hívását két éve az is segíti, hogy 30 millió forinttal támogatja a Nemzetgazdasági Minisztérium az SZTE ZMK verseny- és programszervező munkáját. E támogatásnak köszönhetően olyan példaképeket tudunk meghívni a hallgatóink elé, mint legutóbb a Liszt Ferenc Kamarazenekart, vagy neves előadóművészeket – énekeseket, zongoristákat – azért, hogy mesterkurzust tartsanak. Ugyancsak a Szeged méretéből is következő és jelentős támogatás, hogy diplomakoncertjeinken a Szegedi Szimfonikus Zenekaringyen játszik. Ki kell emelnem, hogy nagyon sok kiváló művész jóval a nemzetközi porondon kapott gázsija alatti összegért vagy ingyen jön el hozzánk azért, hogy így is szolgálja a művészeti képzést és Szeged zeneszerető közönségét. 

– E nehézségek ellenére milyen érvek szólnak amellett, hogy a felsőfokú művészeti képzés egy tudományegyetemen belül van a legjobb helyen?

– Az egyik érv, hogy e helyzet védelmet jelent. A művészeti oktatás az egyik legdrágább képzés, talán az orvosképzéssel mérhető anyagi szempontból.Csakhogy míg az orvosképzésre mindig lesz fizetőképes kereslet, addig a művészeti oktatásra nem. Nálunk körülbelül három hallgató fed le egy docensi státuszt. Ez azt jelenti, hogy ha harminc új hallgatót fel szeretnénk venni, akkor számukra tíz oktatót kell biztosítanunk. A zenei képzésben többnyire egy tanár egyszerre csak egyetlen hallgatóval foglalkozik. E drága képzést mondjuk Amerikában jelentős állami és könnyített formájú szponzori támogatással tartják fenn. Számunkra pedig az jelent segítséget, hogy egy európai rangú egyetem ernyője alá tartozunk. A másik érv, hogy a Szegedi Tudományegyetem 11 karával együttműködve sikerül megoldani például az infrastruktúra fenntartását, vagy az az átoktatást mondjuk akusztikából vagy művészettörténetből. Az lenne jó, ha az állam is nagyobb súllyal és ha kell, speciális szabályokkal támogatná a művészeti oktatást.

 – Mindezt nehéz elfogadtatni a tudósok világával a Magyar Akkreditációs Bizottságban is, ahol ön a Művészeti Bizottság vezetője?

– Naponta szembesülök a problémával: egy egyetemi tanári kinevezéskor egy művész és egy bölcsész, orvos megítélésben ég és föld a különbség. „Ezerrel” harcolok, hogy mi kivétel legyünk. Mert nehéz mérni a művészi értéket, különösen a Magyar Tudományos Művek Tára, az MTMT mindenhatósága uralta világban. Ennek oka az is, hogy e kérdésben megosztott a művészképző helyek világa. Például a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, ahol sok koncertező művész oktat, úgy véli: a rangos helyszínű hangversenyek számítsanak, ugyanakkor mondjuk a Miskolci Egyetem zeneművészeti intézeti oktatója legfeljebb a helyi zenekarban léphet föl, kevesebb a lehetősége országos vagy nemzetközi ismertségű koncerttermekben muzsikálni. Én azt gondolom, hogy egy országos hatókörű bizottság képes lenne eldönteni e szűk létszámú pályán mozgók közül mindenkinek a helyiértékét. Vitathatatlan, hogy például a 94 éves Konrád György, az egykor SZTE ZMK épületében végzett zseniális brácsaművész, akinek nincs ugyan „diplomája” a szó szoros értelmében, ugyanakkor az életműve alapján megilletné olyanféle rang, mint egy bölcsész professzort. Erre formálisan a „címzetes egyetemi rang” adományozhatóságával biztosít lehetőséget a törvény.

  

Egy dékán víziói 

– Mondhatjuk, hogy az SZTE ZMK dékáni tisztét, a MAB tagságot is azért vállalta, hogy lehetőségeket kívánt teremteni arra, hogy a művészeti képzéssel kapcsolatos ötleteit és javaslatait olyan helyeken adhassa elő, ahol foganatja is lehet?

– Igen. Úgy éreztem, van egy nagy hátrányom és egy nagy előnyöm. Az a nagy hátrányom, hogy nem vagyok szegedi és nem ismerem a helyi viszonyokat, ugyanakkor az a nagy előnyöm, hogy nem vagyok szegedi és nem kell figyelembe vennem, hogy ki kivel milyen viszonyban volt vagy van. Szerintem egy vezető számára jó kiindulópont, ha fölülről nézhet a dolgokra és nem foglalkozik provinciális ügyekkel. Ugyanakkor nyilván nem teheti meg, hogy ne legyen tisztában a kapcsolati hálókkal. E kapcsolatrendszerben fontosnak tartom, hogy a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozat vezetője vagyok. Sokfelé utazom és zsűrizek… Kötelességem megtalálni azokat a fórumokat, amelyeken felszólalva hozzájárulhatok a művészeti képzés helyzetének rendezéséhez.

 – Így viszont kevesebb ideje marad a saját művészi kibontakozására.

– Ez igaz. Ám az SZTE ZMK vezetését úgy vállaltam, hogy előtte megkérdeztem a kari adminisztrációban dolgozó munkatársakat, hogy akkor is támogatnak-e, ha nem leszek minden egyes hétköznap a dékáni hivatalban, ha nem csak azzal foglalkozom, ami a dékán elsődleges feladata. A munkatársaim, az iránymutatásom alapján képesek egyedül dolgozni. Ez elengedhetetlen, hiszen egyedül nem lehet eredményes egyetlen vezető sem. Például a hivatalvezető, Lengyelné Stiebel Klára a hátán viszi a kar mindennapi ügyeit, miközben biztosítja a folyamatosságot. A HR-referens Szvitán-Bagoly Bettina bármikor bármilyen ügyet képes elintézni, bármilyen hivatalos levelet megírni. Hasonlóképpen a támaszaim a tanulmányi osztály munkatársai. Nagyon büszke vagyok arra, hogy elvállalta a dékánhelyettességet Szecsődi Ferenc, aki reprezentálja az SZTE ZMK-t professzori rangjával is, s rá is mindig számíthatok. A dékáni feladat és a zeneszerzői működésem jól kiegészíti egymást. Csak két példa: új zeneművem részleteit az SZTE tanévnyitó ünnepségén is bemutatták, és elkészültem Örkény István: Tóték című kisregénye alapján az opera változattal, amelynek 2019 márciusában lesz a bemutatója.

 – „Messziről jött emberként”, a zeneakadémián Petrovics Emil növendékeként végzett zeneszerzőnek mi volt a víziója az SZTE ZMK dékánjaként a 2013-ban kezdődő első, illetve a 2017-ben folytatódó második vezetői ciklusban?

– Változatlan a fő célkitűzés: a világszínvonalú zeneművészeti, majd művészeti képzéshez szükséges infrastruktúra megteremtése, első lépésként. Nekem azt tanították, hogy amatőr eszközökkel amatőr végeredményre számíthatunk. Ezért remélem, hogy ha az infrastruktúra változni fog – márpedig most úgy tűnik, változni fog –, akkor az minőségi változást hoz az oktatásban is. A jobb infrastruktúrába jobb oktatók vállalnak feladatot, akiket tehetségesebb hallgatók választanak mesterüknek. A művészeti oktatás jellemzője ugyanis, hogy a tehetség nem intézményt, hanem mestert választ a fejlődéséhez és a továbbtanulásához. Ezért fontos, hogy olyan művészek oktassanak a mi karunkon is, akik „húzó nevek”, ide vonzzák a fiatal tehetségeket.

 – Elsősorban zenetanárokat, illetve zenekari művészeket képeznek. De kérdés, hogyan készítik föl hallgatóikat a diploma megszerzése utáni időszakra? Mennyire képesek megtanítani tanítványaikat az önmenedzselésre? Itt végzett, tehetséges ifjú énekestől hallottam, legnagyobb gondja az, hogy diplomával a kezében egyedül lép a porondra, mert kevés az ifjú művészpalánták fellépéseit és szerződéseit intéző impresszárió…

– Az impresszárió kőkemény gazdasági szakember, aki elhivatott a művészetek iránt, érti és szereti, munkájával segíti a művészeket. Egy művészt sokkal jobban érdekel, hogy mit fog játszani, mint az, hogy ezért mekkora honoráriumot kérhet. Ezért fontos számára az impresszárió, akiknek a képzése – köszönöm, hogy fölvetette – jó ötlet, ha abban fantáziát látna például az SZTE BTK vagy az SZTE Gazdaságtudományi Kar. Hiszek abban, hogy attól jó egy egyetem, ha megtaláljuk a szinergiákat, az együttműködési lehetőségeket.

 – Karközi együttműködésben a Szegedi Tudományegyetemen belül nincs hiány, hiszen – úgy hallottam – az SZTE ZMK hallgatójaként foglalkoznak medikusokkal is…

–… Igen. Az SZTE ÁOK prodékánja, Bari professzor kezdeményezte: a sebésznek készülő medikusok motorikus mozgását fejlesztené, ha hangszeren játszhatnának. Mi örömmel fogadjuk az évi 15-20 zenélni tanuló orvostanhallgatót. Művésztanáraink számára is kihívás ez: a profi világból elmozdulnak az igényes műkedvelők világa felé. A jövendő sebészek pedig nem csupán manuálisan fejlődnek a hangszerek segítségével, hanem a zenei készségeik fejlesztése révén jobb emberek lesznek…

 – Mi a mérlege az első dékáni ciklusának?

– Több értékes hangszert – hárfát, zongorát, orgonát, timpanit, vagyis üstdobot – sikerült vásárolnunk, sok tízmillió forintos beruházással. Komolyabbá vált a hangversenyélet: érzik az oktatóink is, hogy nekik is ki kell állniuk a színpadra is – példát mutatva a hallgatóinknak. Ezzel önként követünk olyan amerikai mintát, mely szerint ott a felsőoktatási művészképző intézményben oktatónak a szerződésében is szerepel, hogy félévente legalább egyszer koncerteznie kell. A változások közül jelképiségével kiemelkedő, hogy új logót terveztettem a karunknak. Ezt az első diplomáját SZTE JGYPK hallgatójaként megszerző Kosztándi Orsolyával készíttettük el, s már látható a honlapunkon a továbbfejleszthető, a kar jövőképét is rejtő logó.

 – E jövőkép kibontása volt a célja azzal, hogy a második dékáni ciklusban is vállalta az SZTE ZMK vezetését?

– Igen. Mert kudarc lett volna, ha nem végeztem el a vállalt feladatom. Nem megélhetési dékán akarok lenni, hanem a húzd meg – ereszd meg változás-sorozat után végre le szeretném vezényelni a kar történetének legjelentősebb horderejű változását, amely az épület felújításával kezdődik…

 – ... És hogyan folytatódik e nehéz költségvetési helyzetű, de nemzetközi szempontból is piacképes képzést nyújtó kar jövőjének az építése?

– Nemzetközi és hazai példák bizonyítják: a gazdaságos működés több lábon állást is jelent. Új mesterképzés indítási kezdeményezéseink közül sikerrel jártunk például harsonából, de akadt olyan elképzelés, amit más egyetemek érintettsége miatt nem sikerült megvalósítani. Új lendülettel szeretnénk elindítani a fuvola, a kürt mesterképzést, illetve régi tervemet szeretném valóra váltani: tíz féléves zeneelmélet, illetve karvezető tanárképzés beindítását. Messzebbre mutató tervem, hogy európai és amerikai példák nyomán a zeneművészet mellett más művészeti ágakhoz kapcsolódó szakok indításával művészeti karrá fejlődhetnénk. Nem példa nélküli ez az ötlet, hiszen bárhol jártunk a világban, a felsőoktatási zeneművészeti képzéshez egyéb, például multimédiás vagy képzőművészeti képzéseket illesztenek.

 – Milyen lépések szükségesek egy akkora horderejű váltáshoz, amely az SZTE ZMK-ból létrehozná az SZTE művészeti karát?

– Az első lépés, hogy nevet adjunk az SZTE ZMK-nak – tapasztaltam amerikai tárgyalásaim során is. Az mi kari tanácsunk már elfogadta, hamarosan az SZTE Szenátusa elé terjesztjük jóváhagyásra, hogy a nevünk mielőbb SZTE Bartók Béla Művészeti Kar lehessen.

 – Miért éppen a miskolciak által már „lefoglalt” Bartók Béla nevét venné fel a szegedi zeneművészeti kar?

– A névválasztásunk mögé kell látni, hogy Bartók Béla Nagyszentmiklóson, Szegedtől nagyjából 40 kilométerre fekvő, ma Romániához tartozó városkában született, s magyarországi tartózkodása időszakában Szegeden adta a legtöbb koncertet, Budapesten kívül.

 – Milyen minta erősíti föl a szegedi egyetemi művészeti kar létrehozásának az igényét?

– Észre kellett vennünk, hogy a magyarországi felsőoktatási intézmények zeneművészeti karai közül is több művészeti karrá bővült: például a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karrá, vagy a győri Széchenyi István Egyetem egyik részlege is Művészeti Karrá változott.

 – Ám az ilyen lépést ellenzők érvei közt az első, hogy SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karán már létezik képzőművészethez kapcsolódó képzés.

– A mi átalakulásunknak ebben sem látom akadályát, hiszen a művészetközvetítéssel és rajztanár képzéssel foglalkozó SZTE JGYPK mellett nálunk lehetne például a 10 féléves festőművész, grafikus, szobrász képzés központja, együttműködve a több, érintett szegedi egyetemi karral. Indokolja ezt a „bemeneti oldal” is. Például a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumlegtehetségesebbjei itt képezhetnék magukat tovább. Hosszú távon a felsőfokú táncoktatásnak is kialakíthatnánk a kereteit – támaszkodva például a világhírű Szegedi Kortárs Balett társulatára. A középtávon elindítható képzőművész képzés szakonként 6-10 tehetséges hallgatóval növelné a mi karunkon tanuló fiatalok számát, nem szólva a nemzetközi érdeklődésről, amit például kínai utunkon tapasztaltunk. Jó lenne, ha az új épületbe már az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar néven költözhetnék! 

 

 Művészeti kar az újjászülető épületben?

 – Tehát ötletben, rövid, közép és hosszú távú tervekben nincs hiány. A látványtervek bemutatásával együtt az SZTE Hírportálján már 2018 márciusában beszámoltunk arról, hogy Kormányzati támogatásból újul meg a Zeneművészeti Kar épülete. Mi történt a 2018-2019. tanév kezdetéig?

– Megjelent az épület tervezésére kiírt pályázat, várhatóan 2018. október 1-jén fölbontják a borítékot. Tehát elindult a munka. Reméljük, hogy a hatóságok és a városi önkormányzati hivatal illetékes szervei, valamint kultúrát szerető döntéshozói is aktívan támogatják ezt a Szeged szempontjából is kiemelt ügyet. Várhatóan 2019 nyarán az egész kar az egykori szegedi I-es kórház épületébe költözik. A dékáni iroda tárgyalóasztala körül már azt tervezzük, hogy a Kossuth sugárúti épület melyik helyiségbe mely csoportunk vészeli át a felújítási időszak 1-2 évét. Bár dékáni ciklusomon túlnyúlik ez a 2021-2022-re tervezhető átalakulás, de a kari épület felújítását levezényelhetem, várhatóan egészen a visszaköltözésig.

 – Az épületfejlesztésnek milyen következményei lesznek a kar életében?

– A jelenlegi Tisza Lajos körúti épületünk alapterülete megduplázódik, megújulnak a tantermek, korszerű koncertteremet és két kamaratermet kapunk, a tetőtérben vendéglakások lesznek. Ezzel az SZTE és a város zenei és művészeti életének kiszolgálása mellett a konferenciaturizmusba is bekapcsolódhatunk. A költségvetésünkben a saját bevételi források bővülnek – például a koncerttermünk, pontosabban Szeged első, nagyjából 450 személyt befogadni képes, hangversenyekre és konferenciák tartásra egyaránt alkalmas terme bérleti díjából származó összegekkel. A jelenleginél jóval több helyiségnek, a hallgatókat és oktatókat szolgáló új közösségi és művészeti tereknek is hála gazdagíthatjuk a képzési kínálatunkat, akár művészeti karrá is fejlődhetünk.

 – Ötletembernek is tartja magát. Elsütött-e már minden ötletét?

– Á, dehogy! Amikor a kari épületünkből ideiglenesen elköltözünk, abból nagy hajcihőt tervezünk: például búcsú romkoncertek lesznek, árusítjuk majd a lebontott falak tégláit… De az is szerepel az egyetemet erősítő és hagyományteremtő célzatú terveim között, hogy a Dóm tér árkádjai alatt egyetemi futóversenyt rendezzünk, miközben mi a tér közepén zenélünk… Az akció munkacíme a fejemben az, hogy „Egy kört az egyetemért”.

– Mert a zene és a mozgás összefügg? Megírtuk már az SZTE Hírportálon, hogy a fiával együtt szívesen repül. Mivel foglalkozik még a szabadidejében?

– Zenét írok leginkább… Szabadon felvehető zeneszerzői kurzusokat tartok időnként. 

– Ha minden ötlete és terve megvalósul, hol lesz a helye az SZTE ZMK-nak a második dékáni ciklusa végén?

– Az kevés, ha mi a legjobb vidéki művészeti felsőoktatási intézmény akarunk lenni. Mi az ország, és az alföldi – bánsági – vajdasági térség legjobb művészeti felsőoktatási intézménye akarunk lenni! Lehetséges, hogy lesz, aki szerint erre kicsi az esély. De tapasztalatból tudom: aki középre célozza magát, az le fog esni. A csillagokhoz kell mérnünk magunkat!

 – Milyen feladatot hagy az utódjára?

– A szegedi művészeti doktori iskola létrehozását, ugyanis jelenleg csak a zeneakadémián és Pécsett folytathatja tanulmányait a tudományos vonal iránt is érdeklődő, a művészeti képzés területén a mesterszakot végzett hallgató. Ez a képzési forma segítené a „Doctor of Liberal Arts”, a DLA, vagyis a „szabad művészetek doktora” fokozat megszerzési lehetőségét, ami segítené az utánpótlás nevelést is a felsőfokú művészeti képzésben.

 

Újszászi Ilona

Fotó: Bobkó Anna, Ú. I.