Kezdjük a lényeggel: Ha azt tervezed, hogy Hévízre utazol, ne tedd! Ez a legfontosabb szabály.

Tamásék pontosan 10-kor telefonálnak, hogy a ház előtt áll az autó. Még beugrunk a könyvelőhöz, aztán a siófoki Obinál állunk meg egy kicsit szétnézni és vásárolni, majd Szántódon fékezünk, ahol már javában megy az építkezés első fázisa. Igazából persze a második szakasz, ha a korábbi sufni szétverését és a helyére kerülő faház alapozását két külön etapnak vesszük. Hideg van. Nagyon. Alig kilenc fokot mutatnak a telefonok és esik az eső is. Nem nagyon, de ahhoz eléggé, hogy ne nagyon legyen kedvünk hosszan időzni itt. Nem sietős az utunk Hévízre, ezért, illetve amiatt, hogy már nagyon régóta szerettem volna kipróbálni a déli part legendás éttermét, a Kistücsköt, megállunk ebédelni Szemesen.

És nem is bánjuk meg. Szerencsére az időjárás és a szezon előtti időpont miatt simán kapunk helyet, pedig itt máskor csak foglalással van esély a leülésre. A hely szolid, de elegáns, a pincérek serények, de nem tolakodóak, az étlap néhány oldalas, de csupa kulináris különlegességet kínál.

Már a levesek előtt kihozott étvágygerjesztő is mennyi; sültrépa juice narancs-ikrával és olyan magos kenyérrel, aminek a kedvéért Ági is, én is szüneteltetni voltunk kénytelenek a szénhidrát beviteli tilalmunkat. A folytatásban kacsacomb káposztás pirított tésztával, illetve házilag gyúrt széles metélt vaddisznóhússal és vargányagombával szerepelt. Mivel spárga napok vannak, a desszertnél a spárgás karamellás brülére esett a választásunk. De ahogy elnéztük, a madártej sem lehetett semmi.

Hévízre érkezve a szomorú eső, a változóan esőfelhős égbolt és a rózsaszínben pompázó cseresznyefák látványa fogad. Ahogy körülnézünk, egyértelművé válik, hogy itt tényleg mindenki a turizmusból él. Vagy úgy, hogy kiadja a lakását, házát a fürdőzni vágyóknak, vagy úgy, hogy kiadja, eladja a házát olyanoknak, akik majd kiadják nekünk. Ez utóbbihoz tartoznak a házigazdáink is, akik csak bérlik a néhány szobás villát. A szoba egyszerű, ami nem lenne baj, az már kellemetlenebb, hogy egy, a napokban lezajlott kazánhiba miatt nincs fűtés. Kapunk ugyan villany hősugárzót, de az egyrészt aligha tudja befűteni a szobát (és/vagy a fürdőszobát) másrészt zúg, tehát éjszakára nem lehet bekapcsolva hagyni. A meleg vízzel is gondok vannak, de ezt legalább másnapra orvosolják. Megtudjuk, hogy a közeli Zena beauty + med centerben este hattól nyolcig, vagyis a zárásig csak két ezer a belépő a wellness részlegbe. Séta közben szembesülünk, hogy bizony nagy hiba volt anno az orosz nyelv tanulásának elsinkófálása. Hévízen ugyanis minden az orosz turistákról szól. Ciril betűs feliratok, újságok, reklámok, orosz rendszámú autók és persze orosz beszéd mindenhol.  Kipöngetjük a belépőt – számla írással, vagy blokk adással nem fárasztják magukat – és megtudjuk, hogy a kiírással és a honlappal ellentétben pénteken még sincs szauna-szeánsz. Nem baj. Azért bemegyünk, és nagyon jól érezzük magunkat. Számos szauna, két nagy méretű jakuzzi medence, nyugágyak és minden, ami a pihenéshez kellhet. Tényleg megérte az árát. Zárásig maradunk, majd miután letettük otthon a felesleges cuccainkat, elindulunk felfedezni a híres Egregyi szőlőhegy és pincesort. Az eső változatlanul esik, hideg van és a közvilágítás sincs a helyzet magaslatán. Mondjuk, olyan nagyon nincs is kitáblázva ez az egyébként szép időben valóban látványos nevezetesség. Többször majdnem feladjuk, de végül csak megtaláljuk a domboldalon lévő kis utcát, melyet egyik oldalról szőlővel beültetett domboldal, másik oldalról pincék, éttermek határolnak. A vendéglátó ipari objektumok persze jó érzékkel a völgy felé néznek, szezonban gondolom remek forgalmat bonyolítva. Nagy forgalomról most nem beszélhetünk, így hosszú kellemetlen és cipőáztató séta után találunk végre egy nyitva tartó helyet. Igazából csak borozni akarnánk és valami borkorcsolyát enni hozzá, de meglátva a Zsíros kenyér lilahagymával: 790.-Ft feliratot, valahogy elmegy az étvágyunk. A Római Pince – merthogy ide tévedtünk be – egyébként nagyon is rendben lévő, hangulatos és főleg esőmentes, fűtött hely. Ági Mákos palacsintát kér forró eperöntettel, mi pedig megkóstoljuk a helyi borokat. Megjegyzem, az első hely Hévízen, ahol elfogadják a bankkártyát… Nehezen szedelőzködünk, mert rossz belegondolni, hogy a továbbra is reménytelenül zuhogó esőben, még haza is kell sétálni.

A reggelit fél kilencre kérjük és kapjuk is a villa központi helyiségében. A választék teljesen rendben van: tea, kávé, juice, többféle pékáru, felvágottak, sajtok, müzlik, joghurtok, gyümölcsök stb. Kívánságra rántotta vagy tükörtojás. Viszont fűtés az nincs. Hideg viszont van. Kabátban, dermedt ujjakkal eszünk és próbálunk jó arcot vágni az egészhez. Nem megy könnyen. Az időjárás nem nagyon változik, legfeljebb az eső állt el. Mondjuk, ez is valami. Oké, de mit csináljunk? Mit csinál az ember Hévízen? Elmegy a Tófürdőbe. Igen ám, de abban pont az a lényeg, hogy nyitott. És ilyenkor maximum 22-24 fokos a víz. Ami persze őrült különbség a kinti 12 fokhoz képest, de nagy vágy egyikünkben sincs. Persze, ha már itt vagyunk… És akkor jöjjenek a kijózanító árak. Egy három órás jegy 2800.- és csak a tóra érvényes. És ettől kezdve, minden, amit szeretne az ember (kabin, szauna, wellness) keményen hozzászámolódik. Osztunk, szorzunk és nem megyünk be. Inkább beülünk a kocsiba és nekivágunk az útnak Keszthely felé. Egy remek forró csoki a keszthelyi Festetics-kastély gyönyörű kávézójában, aztán tovább Tapolca irányába.

Út közben két kilátót is észreveszünk. A 221 méteres Garga-hegy tetején álló balatongyöröki Bél Mátyás kilátót választjuk, és igen jól tesszük! A kilátás páratlan! A három éve újjáépült kilátóról egészen különleges szögben látható a Balaton és a Keszthelyi-öböl. Bár süt a nap – és végre melegen! – de fent a kilátóban erősen fúj a szél.

Tapolcán a tavas barlangban sok éve jártunk utoljára a gyerekekkel. Mi is akkor mentünk, amikor más, vagyis rossz időben, amikor nem sok mindent lehet csinálni kisgyerekkel a Balatonnál. (Túl voltunk már a pocsolyában játszáson és a Helikon történelmi kiállításán is.) Szóval hosszú sorban állásra emlékszem az egészből. Na, most szinte senki sincs. Pedig érdemes lenne jönni, mert alaposan kibővült a valamikor egyszerű tavi csónakázásnak indult program. Többszintes kiállítás, 3D-s vetítéssel. Tényleg nagyon látványos! A barlangi csónakázás pedig most is nagy élmény.

Mire végzünk, már dél van. A városban valami sport nap kapcsán a Malom-tó előtti fő utat lezárták és lángosos hívogatja az ember fiát. Az árfekvése kimondottan csábító és már-már be is állnánk a sorba, amikor valami elviselhetetlen hangerővel szólal meg a tucc-tucc zene, gondolom a nálunk igényesebb emberek szórakoztatására. Menekülőre fogjuk. Cserébe körbejárjuk a Malom-tó nagyon szépen kialakított környékét.

Régi vágyam, hogy a legendás Badacsonyi Kisfaludy Ház Étteremben ebédeljünk, és nem is kell nagyon győzködnöm a többieket. Míg Tapolcáról Badacsony felé megyünk, olyan szögből láthatjuk a hegyeket, amilyenből még soha. Rácsodálkozom a környék szépségére. Tényleg bele lehet szeretni. Kapaszkodik az autó felfele, elhajtunk a különböző, többnyire csak boros címkékről ismerős pincészetek mellett, mire felérünk a csúcsra. Autó van bőven, parkoló kevesebb. Aztán a kiábrándító hír: jelenleg esküvő zajlik, nyitás majd Húsvétkor. Egyre éhesebben és kicsit (nagyon) csalódottan gurulunk le a hegyről. Ha már itt vagyunk, persze veszünk néhány liter bort. Hévíz felé egy közepesen érdektelen helyen ebédelünk. A kilátás viszont szép. Az estét a tegnapihoz hasonló szaunázással kívánjuk lezárni. A pénztárban derül, ki, hogy a hétvégi ár, már nem 2000.- hanem 3500.-, és ha a 8-kor kezdődő szauna-szeánszot is meg akarjuk várni, akkor már fejenként 4000-et kell leszurkolni. (Kártyát persze nem fogadnak el…) Mivel legalább 6-7 fokkal melegebb van, mint tegnap, inkább elsétálunk a boros pincékhez. Legalább megnézzük világosban is. A választott étterem zárt teraszáról gyönyörű a kilátás! A távolban a cserszegtomaji Margit-kilátó rakétakilövő állványhoz hasonlító tornya. Az árak szolidabbak, a kiszolgálás itt is udvarias.

A kényelmetlen ágyon kényelmetlen az alvás, de legalább hamar felébredünk. A reggeli megint a dermesztően áthűlt helyiségben. Az orosz vendégek nem fáznak egyedül. Rövidnadrág, strandpapucs, mezitlábra… Induláskor még levesznek a háziak szobánként 6000.- forintra, mondván a hétvégi szobaár magasabb, mint az akciósan megvásárolt. Hogy ezt miért nem közölték a foglaláskor, nem tudom. De azt igen, hogy Hévíz a lehúzásról szól. Ki kicsiben, ki nagyban. Most voltunk itt másodjára. Először és utoljára.

Hazafelé azonban van még egy kötelező programunk; a káptalantóti Liliomkert termelői piac. A piac nem véletlenül híres. (Hévízről busszal hozzák ide a turistákat.) Tényleg minden kapható. A házi húsoktól, kolbászoktól a sajtokig, kenyérig, rétesekig. Nem olcsó, de jó minőségű. Van még itt mindenféle kézműves áru, a cseréptől a vágódeszkáig és persze az elmaradhatatlan régiségek, ócskaságok is megjelennek. Persze a legjobban Kovács János bútorasztalos járt, aki a piac melletti hatalmas udvarát ilyenkor fizetős parkolóként értékesíti. Gyanítom, hogy a beszedett 500.- forintokból jobban keres ilyenkor, mint a saját szakmájával.

Mi is bevásárolunk többféle sajtból, rétesből és nekivágunk a gyönyörű, de még most szezon előtt is lassan járható északi partnak.